(Nagy Lídia fotója)

Dr. Tátrai Zsuzsanna, néprajzkutató : Mai húsvéti szokások

        A húsvéti ünnepkör a farsang utáni negyvennapos nagyböjttel kezdődik. Ez az idõszak a hívő emberek számára a húsvétra való testi-lelki előkészület ideje. A böjtös étkezés szigora századunkra már erőteljesen megenyhült. Hajdan a felnőtt férfiak az italtól, a káromkodástól, a verekedéstől is tartózkodni igyekeztek. Az asszonyok, lányok gyászruhát öltöttek. Húsvétvasárnap azonban a legszebb és legújabb tavaszi öltözeteikben pompáztak a templomokban.

        A húsvétvasárnapot megelőző virágvasárnapon Jézusnak Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg az Egyház a barkaszentelő körmenetekkel. A szentelt barkát sokan megőrizték, ezzel "védték" házukat a villámcsapástól, a tűzvésztől és a jégesőtől. Ezen a napon hordták az úgynevezett kiszét, a menyecskeruhába öltöztetett szalmabábot, melyet a falu szélén elégettek vagy vízbe vetettek. Úgy hitték, hogy ezzel a halált, a betegséget, a böjtöt, a telet távolítják el a faluból.

       A virágvasárnap utáni nagyhét nemcsak a testi és lelki megtisztulás ideje, hanem környezetünk rendbetételéé is. (A húsvéti nagytakarítás a mai háziasszonyok számára sem ismeretlen tevékenység!) Nagycsütörtökön a hagyomány szerint Rómába mennek a harangok. Ilyenkor a katolikus templomokban elhallgatnak a harangok és legközelebb nagyszombaton szólalnak meg. A híveket kereplővel hívogatták a templomba. Burgenlandban a gyerekek ma is végigszaladnak a falun fakereplőikkel (akárcsak nálunk még az 1950-es években is). Fáradságukért a felnőttektől jutalom jár: egy kis pénz vagy nyalánkság.

       A böjti időszak mélypontja a nagypéntek, Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának az emléknapja. A hívő emberek átélik Krisztus szenvedéstörténetét. Ezt segíti a passióolvasás. Nagyszombat éjszakájához, húsvét hajnalához a magyar nyelvterületen hozzátartozott a "Jézus keresése" és a határjárás. Krisztus szobrát vagy képmását elrejtették a búzavetésben, a falu távolabbi részén. Imádkozva és énekelve keresték meg, aztán a templomba vitték. E szokás egyik célja a határjelek megújítása, a fiatalokkal való megismertetése és a határ körüljárása volt. A másik: Krisztus feltámadásának hírével akarták megoltalmazni termőföldjeiket a természeti csapásoktól, a kártevőktől, s egyúttal ettől reméltek bő termést is.

      Sajnos, nincsenek olyan felmérések, melyek azt mutatnák, hogy az elmúlt néhány esztendő hozott-e változást az ünnepben. A sajtóból, a televízióból- rádióból azonban időről-időre értesülhetünk az élő húsvéti hagyományokról. Példáim a hazai sajtóból - az 1980-as évek legvégérõl, közvetlenül a rendszerváltozás elõtti idõszakból - származnak.

      Nagytarcsán húsvétkor a falu toronyzenére ébred, az evangélikus gyülekezet gyermek, ifjúsági és felnõtt énekkara szólal meg hangfelvételrõl: "Az Úr feltámadott..."

     A tojásfestés, a tojásírás, a tojáskarcolás tudományát a hozzáértők évről évre igyekeznek átadni a fiataloknak. A Somogy megyei Szenna szabadtéri néprajzi múzeumában e mintát a tojásra hagyományos módon, forró olvasztott méhviasszal, fanyelű írókával - az úgynevezett gicával - rajzolják rá. A Tolna megyei Váralján a főtt tojásra "írják" az ősi motívumokat. A színezőanyag a hagymahéj. Itt még az a régi szokás is él, hogy a keresztanyák egy-egy tojással ajándékozzák meg a keresztgyerekeiket.

       A Káli-medence festői vidékén, Kékkúton a tavaszi ünnepkör jellegzetes szokását, a húsvéti zöldágjárást újították fel. A falu végén kézenfogva sorba állnak a lányok élő "kapu"-t alkotva - az első és az utolsó pár összefogott kezében koronavirágot tart -, és a "Bújj, bújj zöldág..." kezdetű dallal - egymás magasra tartott keze alatt átbújva - vonulnak át a falun.

       Idegenforgalmi céllal is rendeznek látványos húsvéti szokásbemutatót, például Hollókõn. Az egyik műemlékház udvarán három népviseltbe öltözött asszony tojásokat fest. Az asszonykórus énekkel, a fiatalok a hagyományos locsolás felelevenítésével szórakoztatják az odalátogatókat.

           A régi szokásokat Galgamácsán is igyekeznek életben tartani. A lányokat vödörből, kútvízzel locsolják. A lányos háztól maskarába öltözött legények szedik össze a tojásokat. A népviseletbe öltözött fiatalok lovas kocsin járják végig a falut, este pedig a húsvéti bálba megy a falu apraja, nagyja. A locsolás jutalma a tojás és a húsvéti ételekkel, itallal való kínálás volt. A legutóbbi évtizedekben azonban a gyerekeknek többnyire pénzt szoktak adni a locsolásért. A locsolóversek is ennek megfelelõen változtak:
"Zöld erdőben jártam,/ Három nyuszit láttam./ Mind a három rám kacsintott,/ Ide azt a száz forintot!"

      A Fejér megyei Pázmándon sibálnak, azaz húsvéthétfőn vesszőzik a lányokat. A szlovák eredetű szokásnak ugyanaz a lényege, mint a locsolásnak: egészség- és termékenységvarázslás. A hazai szlovák lakosságú településeken már húsvéthétfő hajnalán lehetőleg az ágyból ugrasztják ki a lányokat, asszonyokat. Régen úgy hitték, hogy ettől nemcsak egészségesebbek, hanem dolgosabbak is lesznek.

           Bólyban, a baranyai német nemzetiségi községben az Emmaus-járást elevenítik fel. Az ősi hagyományhoz híven a "pincefalu"-ba, Kellerdorfba mennek a bólyiak: ott esznek, isznak, mulatnak, énekelnek, táncolnak, s a pincesort végigjárva köszöntik egymást. (A Bibliában Lukács evangéliuma szerint a tanítványok közül ketten elindultak a Jeruzsálemtől nem messze eső faluba, Emmausba, s az úton találkoztak a feltámadt Krisztussal, de nem ismerték őt fel.) Baranya, Tolna, Veszprém megye német falvaiban az Emmaus-járás a régi hazából hozott hagyomány. E falvak apraja-nagyja húsvét másnapjának délutánján felkerekedett, és a faluszéli borospincékben csapott nagy mulatságot. A budai hegyek német falvaiban is élt ez a szokás.

         Vecsésről tudósítottak arról, hogy húsvéthétfőn tojásfutást rendeznek. Szines szalagokkal és zöld ágakkal díszített stráfkocsin ülnek a bírálók, és ott helyezik el a vízzel teli kádat. A kocsi mellett - jobbra és balra - összesen háromszáz darab tojás, egymástól bizonyos távolságra. Az utolsó tojás mindig piros színű. A feladat az, hogy a tojásokat egyenként hordják be a kádba.

       Német nemzetiségűek hagyománya ez. A győztest, vagyis azt, aki a legtöbb tojást gyûjtötte össze, dobszó és hangos éljenzés kíséri. A tojásfutás közben a zenekar játszik és a nézők bíztatják a versenyzőket. A tojásokból azután rántotta készül, és reggelig tartó bállal zárul az esemény.

         A húsvéti tojásjátékokat egész Európa ismeri. Van, ahol ma is élő szokás. Például a mezőföldi Lajoskomáromban húsvéthétfőn a gyerekek a szüleikkel, nagyszüleikkel együtt kimennek a temető mellé, a régi vásártér lejtős, füves oldalához, s nyolc-tíz piros tojást visznek magukkal. A tojásokat egymás után gurítják le a lejtőn. A cél az, hogy a tojás minél messzebbre guruljon. Az összetört tojásokat megeszik, illetve amit már nem tudnak elfogyasztani, azt hazaviszik a kiscsibéknek.