|
2006. szeptember
Ancsel Éva a kérdésről; Faludy György: Záróelőadás; Beney Zsuzsa: És lett; Ancsel Éva a humorérzékről; Ancsel Éva a megrettenésről; László Noémi : Hányszor; Weöres Sándor: Jóslás az állandó háborúról
X.
Aki azt kérdezi tőled: haragszol-e még rá, az biztos, hogy közel áll hozzád, hiszen ezt nem lehet kiáltva mondani, csak halkan. Ehhez talán már a három lépés távolság is túl sok.
Ancsel Éva: Száznyolcvankét új bekezdés az emberről c. könyvéből
2006.09.03.
Faludy György író, költő, műfordító 2006. szeptember 1.-én 96 éves korában elhunyt.
Záróelőadás
|
Költő kezdi az első füttyszót.
Ő a hajnalcsillag ura.
S költő hal meg elébb. Utána
esik csak szét a kultúra.
Ha fiatalon megkérdeznek:
„Ki éli túl az ezredet
az élő költők közt nevével?”
Töprengek. Aztán felelek:
„Tökéletes verset kilencet
szerzett Rilke. A szenvedély
mimikri nála. Százszor szebben
beszél németül Goethenél.
Yeats. Témáit hamar felejtjük.
Sorait nem. Bennünk marad
,ezüst almáival a hold és
arany almáival a nap.’
Káváfisz, aki húsz évszázad
hellénjeit teremtette
újjá, nem jobbá vagy rosszabbá,
de valóvá és érdekesre.
S Lorca, Tejút Guadalquivirja,
citeránk, tollunk, ecsetünk!
Zöld tenger, zöld nő, toreádor,
vér és vágy, föld s tűz, mindenünk!
Említhetném Arghezit, Frostot,
Jeszenyint, Paszternákot s még
Anwart vagy Audent, de úgy vélem:
négy nagy név biztos és elég.”
„Így szóltál hatvan-hetven éve.
Most említs négy, még eleven
poétát, aki halhatatlan.”
„Négyet? Négy költő sok nekem.”
„Hát hármat.” – „Hármat sem találok.”
„De két nagy zseni csak jutott
korunknak.” – „Semmiképp sem.” – „Egyet.”
„Egyetlen egyről sem tudok.”
Költő kezdi az első füttyszót.
Ő a hajnalcsillag ura.
S költő hal meg elébb. Utána
esik csak szét a kultúra. |
Budapest, 1997
2006.09.03.
Beney Zsuzsa: És lett
|
Itt élünk az anyag és a tükör
között a virtuális levegőben,
keskeny résben, mi mind, megfoghatatlan
tükörképek, csak síkban létezők.
Mégis, mintha elnyúlnának a testek
hátra, a szivárványként csillogó
kiterjedésbe. Úgy, mintha a formák
lassanként bomlanának ki a lélek
láthatatlan, létből és semmiből
kikevert ködéből. Mintha a rajtunk
átható fény árnyékká tömörülne.
Saját árnyéknunk fáj. Ez a Teremtés. |
|
|
2006.09.10.
XXI.
Akinek nincs humorérzéke, az kicsinyke vétkeket se tud megbocsátani. A humorérzék tehát etikai jelentőségű.
XXII.
Aki kinevet téged a szemed előtt, de közben bocsánatkérően megérinti a kezed – az biztos, hogy szeret.
Ancsel Éva: Száznyolcvankét új bekezdés az emberről c. könyvéből
2006.09.10.
CXXXVI.
Bátorság kell ahhoz, hogy az ember megrettenjen attól, ami rettenetes. Ez a szabadság tette, és más, mint a rettegés.
CLII.
Az nem jó, ha ököllel az arcunkba vágnak, de a civilizált, már-már kifinomult kegyetlenség még sokkal félelmetesebb.
Ancsel Éva: Száznyolcvankét új bekezdés az emberről c. könyvéből
2006.09.19.
László Noémi : Hányszor
|
A szíved hánnyal sokszorozza
egy pillanat hang-mérte hosszát
hányszor fut el tér vissza hozzád
az ölelések kelme-hossza
hogy összetűzd hogy összetépjed
borítsd arra, ki rádborítja,
szemhéj mögött hányszor hasítja
szemed villáma a sötétet,
hányszor vagy mélyvíz, mozdulatlan
hányszor dobálsz követ az égre
hányszor születsz és halsz meg érte
egy önkéntelen mozdulatban,
mert csupa visszhang minden ízed
és csak a szíved nem veszíted el? |
2006.09.19.
Jóslás az állandó háborúról
A tehetetlen meghunyászkodást polgári kötelességnek nevezik, a tömeggel együtt-üvöltést bátorságnak, az érzelgősséget költői lelkületnek, a dióhéjak csörgetését haladó-szellemnek, a kapzsi, szűkhomlokú élelmességet észnek, a csoportos unatkozást szórakozásnak, a mirigyek játékát élvezetnek.
A polgári kötelesség, bátorság, költői lelkület, haladó-szellem, ész, szórakozás és élvezet együttesét társadalmi és gazdasági egyensúlynak nevezik.
A társadalmi és gazdasági egyensúly egyre kényesebbé válik: mind-több a rendelet, megszűkítés, büntetés; nemsokára a nép jobban fog irtózni a békétől, mint a háborútól; végül az egyensúlyt állandó hadiállapottal kell fönntartani. Megkezdődik az a háború, melyben a győzelmi szándék csak a múlttól örökölt szólam, az igazi, titkos cél a háború tovább-vonszolása: egyik harcolófél se meri vállalni azt a gazdasági gordiusi-csomót, amit a béke jelentene. Majd örül, aki katona lehet, mert jobb az ellátása és nagyobb a biztonsága, mint a lakosságé; s igyekszik a harctérre kerülni, mert ott ígérkezik az elérhető legnagyobb szabadság. Nem a béke lesz a rend, nem a háború lesz a zűrzavar, hanem megfordítva; ez lesz az állandó háború kora. Nem egy mozzanata a fordított sakkhoz fog hasonlítani, ahol az nyer, akinek minden bábját kiütötték.
Ez az állapot részben már elérkezett. Most rövid, derűs időszak következik, de ez csak a hosszú telet megelőző csali napsütés, vénasszonyok nyara. Harminc esztendő sem telik el és megkezdődik az a korszak, mikor nem az ember vezeti a háborút, hanem a háború az embert.
Weöres Sándor: A teljesség felé c. könyvéből, ami 1945-ben jelent meg.
2006.09.24
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
