Jóslás az állandó háborúról

          A tehetetlen meghunyászkodást polgári kötelességnek nevezik, a tömeggel együtt-üvöltést bátorságnak, az érzelgősséget költői lelkületnek, a dióhéjak csörgetését haladó-szellemnek, a kapzsi, szűkhomlokú élelmességet észnek, a csoportos unatkozást szórakozásnak, a mirigyek játékát élvezetnek.

          A polgári kötelesség, bátorság, költői lelkület, haladó-szellem, ész, szórakozás és élvezet együttesét társadalmi és gazdasági egyensúlynak nevezik.

          A társadalmi és gazdasági egyensúly egyre kényesebbé válik: mind-több a rendelet, megszűkítés, büntetés; nemsokára a nép jobban fog irtózni a békétől, mint a háborútól; végül az egyensúlyt állandó hadiállapottal kell fönntartani. Megkezdődik az a háború, melyben a győzelmi szándék csak a múlttól örökölt szólam, az igazi, titkos cél a háború tovább-vonszolása: egyik harcolófél se meri vállalni azt a gazdasági gordiusi-csomót, amit a béke jelentene. Majd örül, aki katona lehet, mert jobb az ellátása és nagyobb a biztonsága, mint a lakosságé; s igyekszik a harctérre kerülni, mert ott ígérkezik az elérhető legnagyobb szabadság. Nem a béke lesz a rend, nem a háború lesz a zűrzavar, hanem megfordítva; ez lesz az állandó háború kora. Nem egy mozzanata a fordított sakkhoz fog hasonlítani, ahol az nyer, akinek minden bábját kiütötték.

          Ez az állapot részben már elérkezett. Most rövid, derűs időszak következik, de ez csak a hosszú telet megelőző csali napsütés, vénasszonyok nyara. Harminc esztendő sem telik el és megkezdődik az a korszak, mikor nem az ember vezeti a háborút, hanem a háború az embert.

                                              Weöres Sándor: A teljesség felé c. könyvéből, ami 1945-ben jelent meg.

                                                                                                                                 2006.09.24